NKFP-5/0079/2002 számú projekt: Magasabb Kognitív Folyamatok Idegrendszeri Plaszticitása és Zavarai (Témavezető. Pléh Csaba; Neuropszichológiai Diagnosztikai Eszközök Kialakítása projekt vezetője: Racsmány Mihály)

Napjaink emlékezetkutatásának talán legfontosabb kutatási problémaköre, hogy az emlékezeti előhívás során hogyan csökkentjük az irreleváns, betolakodó információk zavaró, interferáló hatását (Anderson és Green, 2001, Levy és Anderson, 2002). A feladatvégzéshez már nem szükséges, de a munkamemóriában még meglévő információk gátlás alá helyezésének készségében egészséges emberek között is nagy egyéni különbségek léteznek (lásd Bjork et al., 1998). Számos klinikai vizsgálat hívta fel a figyelmet arra, hogy az emlékezeti gátlásban részt vevő gátlómechanizmusok károsodása esetén súlyos tanulási és problémamegoldási zavarok léphetnek fel (lásd Racsmány, 2002 áttekintését). Az emlékezeti gátlásnak számos kísérleti paradigmája terjedt el a nemzetközi szakirodalomban, így jelentős elméleti kérdés, hogy ezek egy vagy több különböző gátlómechanizmus működését tükrözik-e. Kutatási programunkban Martin Conway-el közösen a gátlófolyamatoknak az epizodikus előhívási folyamatokban betöltött szerepét elemezzük egészséges és különböző lokalizációjú agysérült betegeknél.

Az emlékezeti gátlás vizsgálata szempontjából kiemelkedően fontos betegcsoportnak számítanak a szkizofrén betegek, a szkizofrénia pozitív tünetei közül a gondolatbetolakodás, a hallucinációk és az inkoherens beszéd mind az emlékezeti gátlófunkciók károsodását jelzik (Frith, 1996). Az emlékezeti gátlás fogalmának tisztázásához azonban elengedhetetlenül szükséges pontosítani a különböző, a szakirodalomban gyakran használt és hivatkozott paradigmáknál működésbe lépő emlékezeti gátlófolyamatok természetét, valamint a különböző eljárások közötti eltéréseket és hasonlóságokat. A gátló komponens kiesésével nagymértékben megnő a korábban aktivált reprezentációk zavaró, interferáló hatása, amely gyengébb emlékezeti teljesítményhez, elterelhetőséghez és perszeveratív viselkedéshez vezethet. A Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájával és a budapesti Szent János Kórház Pszichiátriai Osztályával közösen a szkizofrénia tünetegyüttes neuropszichológiai, strukturális anatómiai, elektrofiziológiai és kísérleti pszichológiai elemzésbe kezdtünk. Vizsgálataink fókuszában a végrehajtófunkciók, ezen belül is a viselkedéses gátlás emlékezeti, tanulási funkciókra gyakorolt hatásai állnak.

 A Williams-szindróma egy ritka genetikai sérülésen alapuló fejlődési neurológiai zavar, amely súlyos szív-és érrendszeri zavarok mellett értelmi fogyatékosságot és a megismerő funkciók sajátos mintázatát idézi elő. Ennek a sajátos sérülési mintázatnak köszönhetően az elmúlt évtizedben a Williams-szindrómás személyek a kognitív neuropszichológiai kutatások  homlokterébe kerültek. Williams-szindrómában az enyhétől közepes fokozatig terjedő értelmi fogyatékosság mellett a kifejező nyelvi készségek viszonylag megőrzöttek. A nyelvfejlődés menete ugyanakkor atipikusnak mondható, az első szavak későn jelennek meg és jónéhány vizsgálat szerint a szókincs szerveződése is eltér az egészséges kontroll csoportokétól. A jó nyelvi készségekkel, a gazdag szókinccsel szembehelyezhető a téri-vizuális kogníció súlyos deficitje. Az észlelés szintjén ez a globális struktúrák feldolgozásának zavarát, míg a tanulás és emlékezet területén súlyos téri tájékozódási zavarokat jelent. A nyelvi illetve a téri-vizuális kogníció Williams-szindrómában megfigyelhető disszociatív sérülése ritka lehetőséget kínál a munkamemória-kapacitás és a fejlődés kapcsolatának vizsgálatára. Saját kutatásainkban többek között arra a kérdésre szeretnénk választ kapni, hogy a munkamemória komponenseinek disszociatív károsodása mennyiben határozza meg a megismerés egyes területeinek eltérő fejlettségi szintjét ebben a ritka fejlődési neurológiai zavarban